Keresés
Close this search box.

Hol a határ a celeblét és a zenei karrier között?

Barbee
Barbee saját bevallása szerint teljesen laikusként jött a zenei szakmába, és a profi szakemberek tanácsain túl maximalizmusa segített sokat.

Barbee zenéjeVajon normalitásra nevel-e egy fiatal énekesnőt a folyamatos nyilvános szereplés? Hol a határ a celeblét és a zenei karrier között? Miért költözött vissza Barbee a szülővárosába, és miért él még jelenleg is hétköznapi életet? Sok-sok kérdésre választ kapunk egy mély gondolatokat is felvető, mégis jó hangulatú interjú keretében.

Bata Adrienn, művésznevén Barbee gyerekkora óta énekel. Eleinte iskolai zenés színdarabokban és énekversenyeken “nyitogatta szárnyait”, majd 2008-ban, 17 évesen az interneten felfigyeltek a tehetségére. Miután első bemutatkozó dalát az „Ébressz fel”-t és a hozzá készült videót olyan közismert zeneipari szakemberek készítették, mint Rakonczai Viktor, Major Eszter szövegíró, vagy a híres kliprendező Indián, országosan népszerű lett.

2010-ben megnyerte az Év női előadója kategóriában a Viva Comet díjat, ezen kívül még négy alkalommal jelölték Comet, és egyszer Bravo Otto „Év felfedezettje” díjra. Barbee máig két nagylemezzel, 15 kislemezzel és számos videoklippel büszkélkedhet.

Barbee portréÖnmagát szerény vidéki lánynak tartja, ami már-már “imidzs” is, mert sosem akarja magát többnek mutatni, mint aki valójában. Saját bevallása szerint teljesen laikusként jött a zenei szakmába, és a profi szakemberek tanácsain túl maximalizmusa segített még sokat: „Ha nekem azt mondják, hogy ezt így és így kell csinálni, akkor én addig csinálom, amíg olyan nem lesz, mint amit kértek tőlem.”

Az eddigi produkcióiról azt mondja: „Minden olyan szöveg, amit én írtam, a lelkemből szólt és valós eseményeket, érzéseket dolgoz fel.”

A viharos siker után egyszer csak szünetet kért, hazaköltözött szülővárosába, majd polgári életet kezdett élni, civil munkát vállalt.

Hogy mindezt miért tette? A beszámolója szerint a Barbee produkció sikeréhez egy egész csapat profi munkája kellett, amit nagy dolognak tart, és nagyon hálás is érte, viszont ez sokszor kompromisszum-készséget igényelt tőle. Így viszont hosszútávon az önazonosság szenvedhet csorbát. „Ideig-óráig megy az, hogy együtt kitaláljuk, hogy merre tovább, de valakinek mindig engedni kell az akaratából. Nálam ez kicsit visszafogta azt, amit én szerettem volna, és ezért váltottam.”

A beszélgetés során a rövid visszavonulás személyesebb okaiba is betekintést engedett: „Kicsit besokalltam a zenei szakmától. Több volt a celebeskedés, és kevesebb a zenei produktum… Másrészt, nekem nagyon fontos, hogy tudjuk azt, hogy honnan jövünk… Azt gondolom, hogy a zenében is sok olyan ember van, aki ezt elfelejtette.”

A Barbee produkció egy kis szünet után újra színre lép, jönnek az új anyagok, lesznek új dalok, külsőleg és zeneileg is megújulás várható. „Nagyon jó dolgok várnak most megvalósításra, és ha lesz a világon legalább egy ember, aki szívesen meghallgatja, már megérte csinálni.”

A teljes beszélgetés a Sztárportré videós interjúban megtekinthető!

Oszd meg kérlek, ha tetszett!

Mindenünk a zene

Friss

Random Trip - Richard Szoke Photography

Random Trip 15!

Másfél évtizedét eddigi legnagyobb koncertjével ünnepli a zenei projekt A Random Tripet Delov Jávor ütőhangszeres és Dj Q-Cee indította útjára, a produkcióban népszerű sztárelőadók és

Trombita Széchenyi

Ha már indult, akkor dobogóra állt a magyar trombitás

Először indult magyar zenész a trombitás vébén Behán Áron András, a Széchenyi István Egyetem Művészeti Karának másodéves trombita előadó-művészet szakos hallgatója első magyar indulóként harmadik

Idén is megtartják a Musicum Laudét

Idén is Musicum Laude!

Tehetségeket keres a neves karmester és operarendező! Az énekverseny és mesterkurzus július 13. és 23. között Nagyváradon lesz, ahol a zenei szakma nemzetközi személyiségei foglalkoznak

A zenét kevesen merik hivatásuknak tekinteni

Idén több boltban Él a zene!

Több mint kétezer üzletben, szállodában, étteremben és benzinkúton kizárólag magyar zene szól május 9-én Az Él a Zene! célja idén is előtérbe helyezni a magyar

Ők is ott lesznek a Lövérek rétjein

Urbán Fesztivál 75 helyszínen 300 programmal

Teljes a Volt-utód SopronFest programja, exkluzív fellépések színesitik a programot Nemcsak új, de minden elemében újszerű, „urbán fesztivál” születik Sopronban. A soproni utcák, terek, klubok,

Mit hoz a véletlen

Neked sorsolt