Különleges koncere készül a Lélekzuhany Gospel Kórus, amely Magyarországon egyedülálló módon kizárólag állami gondozott gyerekekből, és azok nevelőiből áll.
A 30 fős énekegyüttes december 16-án Budapesten, az IBS színpadán énekel.
Eddigi legkülönlegesebb koncertjére készül a Lélekzuhany Gospel Kórus, amely Magyarországon egyedülálló módon kizárólag állami gondozott gyerekekből, és azok nevelőiből áll. A 30 fős énekegyüttes december 16-án Budapesten, az IBS színpadán énekel, és a Készenléti Rendőrség zenekara kíséri őket. A gyerekek fellépőruhájának elkészítését ingyen vállalta Sziráczky Brigitta öltözéktervező iparművész.
A kórus otthonául szolgáló Tapolcsányi Általános Iskolai Kollégium 2016. őszén vált Európai Tehetségponttá. Az intézmény azzal vívta ki az elismerést, hogy rengeteg programot szerveznek az állami gondozott és kollégista gyerekeknek: fazekas, bio-art és egyéb kézműves foglalkozások zajlanak náluk, újságírást és lapszerkesztést tanulhatnak a gyerekek, van labdarúgó csapatuk és gospel kórusuk. Az énekkart Havasi Tibor, az intézmény igazgatója hívta életre, aki szerzője a daloknak, és maga is énekel benne. A kórus bő 30 tagból áll, számos iskola (a csepeli Széchenyi úti Lakásotthon, a Fővárosi Kossuth Lajos Gyermekotthon és Általános Iskola, a hűvösvölgyi és a Cseppkő Gyermekotton, valamint a Tapolcsányi Általános Iskolai Kollégium) diákjai, illetve a nevelőik jönnek össze minden csütörtökön, hogy énekeljenek. Első lemezük Egyszer találkozunk címmel jelent meg, melynek megalkotásában olyan neves művészek segítettek, mint Pély Barnabás, Cséry Zoltán, Pákai Petra, Jamie Winchester, Bolyki Balázs, Veres Mónika Nika és Csányi István, Frey György.
A kórus most egy nagyszabású fellépésre készül. December 16-án egy kétórás koncertet adnak Budapesten, az IBS színpadán. Az est egyik különlegessége, hogy a gyerekeket a Készenléti Rendőrség big band-je kíséri. Színpadra lép két dal erejéig Oláh Ibolya is, illetve a Patché duó. Itt debütál majd a Lélekzuhany új dala, az Egyszer találkozunk, amihez Polgár Judit táncművész bemutat egy koreográfiát. De a gyerekek is táncolnak majd, a Grácia Alapfokú Művészeti Iskola növendékeivel, Vér Hajnalka tánctanár instrukciói alapján. A fellépők nem akármiben dalolnak majd: Sziráczky Brigitta divattervező vállalta a ruhák elkészítését, ráadásul ingyen. Az est a FICE Ajándékkoncert elnevezést kapta (FICE = Nevelő Otthonok Nemzetközi Szövetsége), és a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács Támogatásával jött létre. A koncertet kizárólag állami gondozott gyerekek tekinthetik meg.
A legjobb felhasználói élmény biztosítása érdekében olyan technológiákat használunk, mint a sütik (cookie-k) a hálózati eszközök információinak tárolására és/vagy elérésére. Ezen technológiák elfogadása lehetővé teszi számunkra, hogy olyan adatokat dolgozzunk fel ezen az oldalon, mint a böngészési viselkedés vagy az egyedi azonosítók. A hozzájárulás elutasítása vagy visszavonása hátrányosan befolyásolhat bizonyos funkciókat és működéseket.
Funkcionális
Always active
A technikai tárolás vagy hozzáférés szigorúan szükséges abból a törvényes célból, hogy lehetővé tegye az előfizető vagy felhasználó által kifejezetten kért szolgáltatás használatát, vagy kizárólag abból a célból, hogy az elektronikus hírközlő hálózaton keresztül történő kommunikáció továbbítását végrehajtsa.
Beállítások
technikai tárolás vagy hozzáférés a feliratkozó vagy felhasználó által kifejezetten kért beállítások tárolásának törvényes céljához szükséges.
Statisztika
The technicA kizárólag statisztikai célokra használt technikai tárolás vagy hozzáférés. A kizárólag névtelen statisztikai célokra használt technikai tárolás vagy hozzáférés. Idézés, az Ön internetszolgáltatója általi önkéntes teljesítés vagy egy harmadik féltől származó további rekordok nélkül az ezen a célból tárolt vagy letöltött információk önmagukban általában nem használhatók fel az Ön azonosítására.al storage or access that is used exclusively for statistical purposes.The technical storage or access that is used exclusively for anonymous statistical purposes. Without a subpoena, voluntary compliance on the part of your Internet Service Provider, or additional records from a third party, information stored or retrieved for this purpose alone cannot usually be used to identify you.
Marketing
The technical storage or access is required to create user profiles to send advertising, or to track the user on a website or across several websites for similar marketing purposes.