Keresés
Close this search box.

Magna Cum Laude dalt dolgozott fel Majka

Majka - Magna Cum Laude

Különleges kiadvánnyal jelentkezik az idén két évtizedes jubileumot ünneplő Magna Cum Laude zenekar.

A február 1-jén érkező Gyulai HÚSZfeldolgozó című korongon Mező Misiék legnagyobb slágerei többek közt olyan hazai nagyágyúk előadásában hallhatók, mint a Kowalsky meg a Vega, a Beatrice, Rúzsa Magdi vagy Charlie. A lemezen szereplő Magna-átiratok közül egyet már közzé is tett a zenekar: a Pálinka dalt Majka énekli az albumon.

Húsz éves idén a Magna Cum Laude, amit a korábban meghirdetett arénakoncert mellett egy válogatáslemezzel ünnepel a zenekar. A kiadványon olyan ismert Magna-dalok szerepelnek, mint a Színezd újra, a Vidéki sanzon vagy a Volna-e kedved című sláger, ám ezúttal nem Mező Misiék, hanem más zenekarok előadásában. A február 1-jén érkező album a Gyulai HÚSZfeldolgozó címet kapta, a két évtizedes jubileum mellett egyben a zenekar székhelyére is utalva.

„Korábban a Quimby, a Tankcsapda és Ganxstáék is csináltak ilyen kiadványt, és mi is kedvet kaptunk hozzá, főleg, miután a tankok feldolgozáslemezén a Magna Cum Laude is szerepelt. Emlékszem, hihetetlen jó érzés volt, mikor felkértek bennünket, és nagy örömmel mondtunk igent. Ezen felbuzdulva pedig mi is szerettük volna átélni azt, amit ők akkor – tulajdonképpen így született meg a Gyulai HÚSZfeldolgozó ötlete” – magyarázza Mező Misi, a Magna Cum Laude frontembere.

Magna Cum Laude

A jubileumi válogatásalbumon összesen húsz nóta szerepel, olyan zenekarok feldolgozásában, mint például a Republic, a Kowalsky meg a Vega, a Hooligans vagy épp a Beatrice. Az énekes azt mondja, abban, hogy mely előadókat kérték fel, egy dologra nagyon figyeltek: mindenképp szerették volna, hogy színes legyen a repertoár, azaz ne csak a rock vagy a metál műfajából, hanem a népzenéből, a jazz világából és a populárisabb közegből is merítsenek. A Pálinka dal című szerzeményt például Majka dolgozta fel, melynek az eredeti szöveghez toldott rapbetéttel Mező Misi szerint igazán sajátos feelingje lett.

„A Pálinka dal egy nagyon emblematikus Magna Cum Laude nóta. Mi egy kicsit majkásítottuk – katonásabbra akartuk venni, hogy egy kicsit erőszakosabban szóljon, mint az eredeti” – mondja Majka. „Nem először csinálunk ilyet, korábban a Tankcsapdának és Ganxstáéknak is dolgoztunk fel számokat. Én szeretem ezeket a munkákat, mert olyan nótákat lehet énekelni, amiket amúgy nem szoktunk. A Magna Cum Laudéval egyébként nagyon jó kapcsolatban vagyunk, Misivel már dolgoztunk együtt, de a többiekkel is vannak közös emlékeink – például egy helyre jártunk kártyázni Békéscsabán. Ők olyan típusú emberek, akik szeretik az életnek azt az oldalát, amit mi, úgyhogy nagyon sok a hasonlóság.”

A lemezen szereplő feldolgozások közül Mező Misi egyébként a Beatrice Magna-átiratát hallotta először, amely a Mid nem voltam még neked című slágerből született. Az énekes azt mondja, nagyon jólesett neki, hogy Feró, aki az egyik legidősebb előadó a társaságban, elsőként – ráadásul nagyon rövid időn belül – készült el a dallal, mert ebből látszik, mennyire komolyan vette a felkérést.

„A fiam a Magna Cum Laude egyik legnagyobb rajongója, úgyhogy a srácok nálunk már szinte családtagnak számítanak. Én akkor találkoztam a zenéjükkel először, mikor még Gödöllőn rádióztam, játszottuk a dalaikat és nagyon megszerettem őket” – mondja Nagy Feró.

Arról, hogy a lemezre mely nóták kerüljenek, közösen döntöttek a zenészek. Elsősorban a Magna Cum Laude tagjai javasoltak dalokat annak alapján, hogy szerintük melyik sláger állna legjobban a zenekaroknak, de persze maguk az előadók is ötleteltek. A Road esetében több nóta is felmerült, végül a Főnököm című szám mellett tette le a voksát a csapat.

„Roppant nagy kihívás újraértelmezni egy nagymúltú zenekar dalát, ami más emberek érzéseit és gondolatait közvetíti. A Főnököm egy nagyon jól elkapott nóta, tényleg jól megfogalmazza, mit élhetnek át a becsülettel dolgozó emberek” – mondja Molnár Máté, a banda énekese. „Igyekeztünk egy izgalmas verziót összehozni úgy, hogy a Road zenei világát tükrözze. Egy ilyen műhelymunka mindig élvezetes – remélem, hogy a hallgatók is örömüket lelik majd a dalban.”  

A Magna Cum Laude tagjai nagyon elégedettek a végeredménnyel, mindnyájan szeretik az új lemezt és izgatottan várják, mit szól majd a feldolgozásokhoz a közönség. Közben gőzerővel készülnek a február 15-i jubileumi nagykoncertre, ahol egy régi hagyományt felélesztve pálinka-kóstolóval és disznótorossal alapozzák meg a hangulatot a Budapest Aréna külső helyszínén.

A Gyulai HÚSZfeldolgozó dallistája:

Majka – Pálinka dal

Beatrice – Mid nem voltam még neked

Republic – Színezd újra

Hooligans – Ugorj

Budapest Bar – Vidéki Sanzon

Csík zenekar – Volna-e kedved

Kowalsky meg a Vega – Lehet, hogy eltört

Ganxsta Zolee és a Kartel – Engem nem lehet szeretni

Rúzsa Magdi – Te légy most

Karácsony János James – Pillangó

Road – Főnököm

Heincz Gábor Biga – Te, a hőmérséklet és én

100 Folk Celsius – 999

Ladánybene 27 – Túl későn

Bagossy Brothers Company – Kánon Keringő

16.Neoton Familia Sztárjai – Nem akarok többé gondolni rád

Charlie – Átkozott nők

Balázs Fecó – Fekete

Palya Bea – Minek adtál

20.Ferenczi György és az 1ső pesti Rackák – Sirató

Oszd meg kérlek, ha tetszett!

Mindenünk a zene

Friss

A zenét kevesen merik hivatásuknak tekinteni

Friss mai állások a zene és koncertek világában

A könnyű- és komolyzenei szcéna hazánkban is komoly népszerűségnek örvend, még ha más-más rétegeknek is szól. Ebben pedig sok szakember és háttérmunkás komoly és elhivatott munkája is benne van, így tehát bátran mondhatjuk azt, hogy ez a terület ma is remek álláslehetőségeket kínál.