Bár koncerteken már sokszor játszották, csak mostanra érkezett el az idő, hogy megjelentessék.
A dallamos rockzenét játszó The Pontiac zenekar 2017-ben alakult, 2020-ban váltottak a magyar nyelvre, és ez a változás a zenére is kihatott. Az anyanyelvi dalok közül egyértelműen az Az lenne csak szép jelentette az áttörést akár, ha a videómegosztó oldalon mért népszerűséget, vagy a Petőfi rádió rotációjába kerülést nézzük. Tavaly részt vettek a Yettel Stage tehetséggondozó programjában, amelynek keretében megjelent új daluk és klipjük, a Csak a csend van, mely szintén több hétig szerepelt a Petőfi Rádió műsorán. A Yettel Stage projekt keretében felléphettek a Szabadság téri nagykoncerten olyan társaságban, mint Majka, Punnany Massif és Margaret Island.
Új dalról így meséltek:
“Mindig kihívás végig énekelni koncerteken, de szeretjük ezt a dalt, szeretjük játszani, más a hangvétele és a hangszerelése, mint az eddigieknek, ezzel együtt is azt hiszem, hogy lassan-lassan kihagyhatatlan a repertoárból” – fogalmazott Nagy Barnabás, a banda frontembere. A személyes szerzemény klipjét a Toma Pictures készítette. Az alapkoncepció egy mood videó volt, azonban a forgatókönyvírás közepette jött a csapatnak az ötlet, hogy jó lenne, ha ez egy koncerthelyzet lenne, ahol minden asztalnál egy mikrotörténet zajlik. Szorosan a dal mondanivalójához nem kapcsolódik a videóklip, a hangulata viszont visszaadja az érzéseket.
A zenekar hamarosan kiadja friss lemezét is, amelyről így mesélt a frontember:
“Abban hasonló lesz, hogy sokféle világot érintenek a dalok, az egészen csupasz akusztikus hangzástól a keményebb hangvételűig. Kevesebb dal lesz rajta, mint az előzőn, de nincs hiányérzetünk, azt gondolom, és borzasztóan várom, hogy megmutathassuk!”
A zenekar előtt izgalmas év áll: a Budapest Park nyitóbuliján előzenekarként játszanak, lemezbemutató koncert nyár elején, majd fesztiválszezon, ősszel pedig az Aurevoir. társaságában ellátogatnak néhány vidéki helyszínre.
The Pontiac – Ha menni kell:
youtu.be/UNlLe9gitdM
A dallamos rockzenét játszó The Pontiac zenekar 2017-ben indult. Ebben az évben jelentették meg első EP-jüket, a Morning Rain-t, melyet két évvel később az Are You Ready Now? nagylemez követett. Első anyagaikat angol nyelven írták, és sokkal inkább táplálkozott a blues hagyományokból, 2020-ban váltottak a magyar nyelvre, és ez a változás a zenére is kihatott. Az anyanyelvi dalok közül egyértelműen az Az lenne csak szép jelentette az áttörést akár, ha a videómegosztó oldalon mért népszerűséget, vagy a Petőfi rádió
rotációjába kerülést nézzük. A zenekar – a fesztivál fellépések mellett – turnézott a Margaret Island és a Blahalouisiana előzenekaraként.
2021. októberben adták ki második (és egyben első magyar nyelvű) nagylemezüket, a Jöhet velünk bárkit, 2022. év elején a zenekar frontemberét, Nagy Barnabást Petőfi Zenei Díjra jelölték, az év férfi előadója kategóriában.