A pandémia miatt elmaradt tavaly nyáron a Bartók Plusz Operafesztivál 20 éves, jubileumi rendezvénye, és az idei program megtartása is bizonytalan. Seres Ildikó, a Miskolci Nemzeti Színház primadonnája sok éven át volt a fesztivál kísérőprogramjainak vezetője. Arra kértem, idézzünk fel néhány szép pillanatot a Bartók Plusz eltelt évadaiból.
– Hogyan került a fesztivált szervező csapatba és hány éven át vezette a Bartók Plusz kísérőprogramjait?
– Az operafesztivált alapító triász; Hegyi Árpád Jutocsa, Kesselyák Gergely és Müller Péter Sziámi a legelső évben többünknek is lehetőséget adott, hogy kipróbáljuk magunkat. (Vagy ők minket?) Az volt a feladatunk, hogy a Bartók+Verdi Operafesztivál főprogramjaihoz méltó kísérőrendezvényekkel, az egész városban fesztiválhangulatot teremtsünk. Minden szabadtéri színpadnak volt egy „felelőse”, aki kitalálta „saját” színpadának arculatát, műsorát, azt megszervezte és felügyelte. Ebből a kezdő stábból talán egyedüli vagyok, aki 19 éven át, kihagyás nélkül, végig szolgáltam ezt az ügyet.
– Ha jól tudom, akkor nem csupán háziasszonya, hanem szerkesztője is volt a külső programoknak. Ugye?
– A háziasszonyszerep és hogy a nagyszínpad műsorait konferáltam, valóban csak a jéghegy csúcsa. A második évad kísérőprogramjait már nagyjából ketten vittük Frecskó Lenkével, és ez így ment hosszú évekig. Később ő más feladatot vállalt a fesztiválirodán, így a kiegészítő programok művészeti vezetőjeként gyakorlatilag egyszemélyes szervezőirodává váltam. Természetesen a műsortervezetet és a költségvetést jóvá kellett hagyatni a mindenkori fesztiváligazgatóval, ügyvezetővel, és volt, hogy konkrét kéréseket kellett teljesíteni a program összeállításakor.
(fotó: Éder Vera / Miskolci Nemzeti Színház)
– A sokéves tapasztalat alapján hogyan látja: mit adott a Bartók Plusz operafesztivál a miskolciaknak?
– A fesztiválhangulat megteremtése mellett a komolyzene, az opera népszerűsítése volt a célunk. Ez egy komoly misszió, sokan kételkedtek benne, hogy az utca embere fogékony lesz rá, de évről évre egyre nagyobb érdeklődés kísérte a programjainkat. „Zenefüggővé” váltak a miskolciak. 2012-ig Bartók életművéhez mindig egy népszerű zeneszerző (Verdi, Puccini, Mozart, Csajkovszkij), vagy stílus (bel canto, verismo), vagy nemzet (szláv, osztrák, francia, sőt Európa) kapcsolódott, ami a kísérőrendezvények tematikáját is meghatározta. 2013-tól a fesztivál nevéből kikerült a „+” jel. Az új „Plusz” megnevezés a Bartók utáni operaéletre, a 20-21. század zenéjére utalt. A kísérőrprogramokban ezért nagyobb teret kapott a jazz, a kortárs komoly- és könnyűzene.
– Fel tud idézni olyan koncertet, ami után a közönségből valaki odament Önhöz és gratulált?
– A közönség szeretete mindig érezhető volt. A Bartók+Csajkovszkij évben a június például nagyon esős volt, és akkor még fedetlen színpadon folytak a koncertek.
Emlékszem, egy váratlan zivatar alkalmával bőrig ázva, óriási nylonokkal takargatva mentettük a hangfalakat. Másnap az egyik néző hozott nekem ajándékba egy esőkabátot. Ma is őrzöm.
A következő évtől már fedett színpadot kaptunk, így már esőben sem maradt el műsor. Leírhatatlan érzés volt látni, ahogy a nézőtéren sorra nyíltak a színes esernyők! Még a legnagyobb monszun idején se mondtunk le előadást, legfeljebb a hallgatóság legkitartóbb „kemény magját” felköltöztettük a fedett színpadra. Ezek a bensőséges kamarazenéléssé alakult nagykoncertek különleges élményt nyújtottak előadónak és hallgatónak egyaránt.
– Kapott olyan levelet, e-mailt, amelyben valamelyik néző leírta, hogy elment egy koncertre, és mekkora élmény volt számára?
– Igen. Mivel a saját facebook oldalamra minden reggel kiírtam, aznap milyen fesztiválprogramok közül lehet válogatni, a kommentekben gyakran kaptam köszönő vagy gratuláló sorokat. Volt, aki már télen érdeklődött, mit tervezünk júniusra, és volt, aki minden fesztivál után megírta, az adott évadban melyik programot szerette legjobban.
– Előfordult az évek során, hogy nézők odamentek Önhöz, és javasolták, hogy ezt vagy azt az előadót meg kéne hívni?
Nem emlékszem ilyesmire. Az viszont gyakran megesett, hogy az utcán megállítottak, milyen jó volt a tegnapi koncert! Vagy este, amikor befejezésül elmondtam, másnap kik lépnek fel, és aznapra elbúcsúztam a közönségtől, kórusban kívántak jó éjszakát és jó pihenést. Azt hiszem, a közönség roppant hálás volt azért, amit a kapott.
Néha ért is vád, hogy túl erős, túlságosan vonzó az ingyenes kiegészítő program, és elszipkázza a közönséget a hivatalos főprogram elől. Ezt bóknak vettem.
– Melyik évad volt a kedvence? Miért?
– Hú, ez olyan, mintha azt kérdezné egy anyától, melyik a kedvenc gyereke… Inkább egy-két programot emelnék ki. Elsőként talán azt „A kékszakállú herceg vára” koncertet, amit a Miskolctapolcai Barlangfürdőbe, fényfestéssel szcenírozva álmodtam meg. Szolnoki Apollónia és Cseh Antal nagyszerű előadását Rákai András kísérte zongorán. Aztán szerettem a „Bohém flashmob”-ot is! Ez szintén saját ötlet volt, a Bohémélet második felvonásából kaptak ízelítőt a miskolci kávézók teraszán gyanútlanul üldögélő vendégek. De büszke vagyok az operafesztivál kezdetét jelző, látványos, zenés Nyitóparádékra, ahol 300 jelmezes felvonulót vezettek fel a Bartók Bélát és színpadi hőseit megmintázó óriásbábok. Nosztalgiával gondolok a Szent Iván éji tüzes táncházak, valamint Frecskó Lenke kolléganőm ötlete alapján született Fehér vacsorák hangulatára is… Az utolsó évad pedig igazán merész vállalkozás volt! A tíz nap alatt öt teljes kamaraopera-előadás, öt operagála, öt jazzkoncert, három táncest, egy vásári komédia, egy komolyzenei és egy népzenei koncert szerepelt a Szent István téri szabadtéri színpad műsorán! Azt hiszem, senki nem vádolhat azzal, hogy a könnyű sikert hajszoltuk.
– A sok év alatt mely külső események voltak kiemelkedően sikeresek? Mit, miket idézne fel szívesen közülük?
– A komolyzenei programok mellett sok más műfaj is színesítette a kínálatot. A legkiválóbb művészek és együttesek léptek fel nálunk. A teljesség igénye nélkül néhány név: Lajkó Félix, Szakcsi Lakatos Béla, Berki Tamás, Illényi Katica, Budapest Klezmer Band, Modern Art Orchestra, Bohém Ragtime Band, Hot Jazz Band, Söndörgő, Leon Voci énekegyüttes, Bolyki Brothers, Fool Moon, Náray Erika, Malek Andrea, Vágó Zsuzsi, Veréb Tamás, Budapest Bár, Szabó Balázs Bandája, Zűrös Banda, Bornai Tibor és barátai, Müller Péter Sziámi AndFriends, Holdviola… A Miskolci Nemzeti Színház művészeit is mindig szívesen fogadták a nézők, ahogy az ország távolabbi pontjairól érkező bábszínészek, vásári komédiások produkcióit is. A Miskolc Dixieland Band, vagy a Szinvavölgyi Néptáncegyüttes műsora is minden évadban megtöltötte a Szent István teret. A Miskolci Balett művészeinek Utcatánca, vagy Weszely Ernő harmonikaművész nyáresti muzsikálása nélkül pedig elképzelhetetlen lett volna a fesztivál! A Spanyolnátha Irodalmi Folyóirattal közösen szervezett „Légyott” összművészeti esteknek az utóbbi években a Miskolci Színészmúzeum adott otthont, de ott lehetett látni például Papp Janó jelmeztervező elbűvölő Operababák kiállítását is.
– Különös, mert minden évben az Operafesztivál idején mintha még a levegő is megváltozott volna Miskolcon. Ön is érezte ezt?
– Igen. Erősen él bennem egy hétfő reggel emléke, amikor az előző éjszaka zárult fesztivál után kiüresedett főutcán, külföldi fiatalokkal találkoztam. Mintha egy párhuzamos univerzumba csöppentek volna. Nem értették, hova tűnt egy pillanat alatt az a pezsgő élet a belvárosból…
Tizenkilenc éven át tíz napig a Zene fővárosa volt Miskolc. Óriási izgalommal vártuk a huszadik, ünnepi évadot! És nem csak mi, szervezők. A város összes zenésze, együttese, művészeti iskolája sajátjának érezte a fesztivált!
A Fazekas Általános Iskolától kezdve az Egressy-Erkel Zeneiskolán keresztül, a Bartók Béla Zene- és Táncművészeti Szakgimnáziumon át, a Miskolci Egyetem Bartók Béla Zeneművészeti Intézetéig minden diák és tanár tehetsége legjavát nyújtotta rendezvényeinken. Most is nagyon készültek.
– Amikor 2000-ben elindult a Bartók Plusz, sokan szkeptikusan fogadták. Szerintem ez egy igazi sikertörténet. Gondoljunk csak a Carmen beavató előadására, amikor a Szent István téren összegyűlt nézőknek fel kellett állni, tapsolni és énekelni a refrént: „Torreádor légy bátor”. Az egykori Acélvárosban operát énekelnek az emberek az utcán! Hihetetlen és csodálatos. Ön mit gondol erről a hatalmas fejlődésről?
– Azt, hogy volt értelme a munkánknak! Hogy idáig eljutottunk, azoknak a csodálatos művészeknek is köszönhető, akik már a kezdő, úttörő években is vállalták a finoman szólva kétesélyes missziót: operát énekelni az utcán. Az említett 2016-os előadás címszereplője, Mester Viktória, már tíz évvel korábban is fellépett Carmenként a Szent István téri színpadon, igaz, akkor még csak zongorakísérettel. Hálával tartozom neki és több nagyszerű művész kollégának (Herczenik Anna, Miksch Adrienn, Csordás Klára, Eperjesi Erika, Vermes Tímea, László Boldizsár, Nyári Zoltán, Boncsér Gergely, Vadász Zsolt, Gábor Géza, Geiger Lajos), akik sosem mondtak nemet a felkérésre, bármennyire jelképes volt is a gázsi, amit ajánlani tudtam.
2019. (fotó: Vona Ildikó)
– Sok olyan külső koncerten voltam én is, ahol a földön ültek a nézők, mert annyian jöttek, hogy a székek és az állóhelyek is mind foglaltak voltak. Mi lehet ennek a sikernek a titka? Mert attól, hogy ingyenes, még nem tolong a közönség…
– Magas művészi színvonal, közvetlen előadók, családias hangulat… Talán ez a recept.
– Beszéltünk a miskolciakról, de feltétlen meg kell említeni az ideérkező turistákat is, hiszen Miskolc összes szállodájában teltház volt az Operafesztivál idején. Milyen visszajelzéseket kapott a külföldiektől, akik eljöttek a Bartók Pluszra?
– Ami hozzám eljutott, az mind pozitív volt, bár bevallom, személyesen kevés külföldivel beszélgettem, de olvastam külföldi sajtóbeszámolókat, ahol a kísérőrprogramokat is dicsérték.
– Az elmúlt tizenkilenc év során sokat fejlődött, változott a Bartók Plusz. Például elindult az „Ezrek operája” program, ami hatalmas siker lett…
– Az „Ezrek operája” sorozatot Kesselyák Gergely fesztiváligazgató 2012-ben indította a Toscával. Valóban rendkívüli népszerűségnek örvendett, ami persze nem csoda, hiszen évről évre a zeneirodalom legszebb operáit tűzte műsorra. A Hábetler András által moderált beavatókért is rajongott a közönség!
De egyben a legkockázatosabb és legdrágább része volt a fesztiválnak.
Drága, mivel ezeknek a produkcióknak a létrehozása roppant költséges volt, ugyanakkor az előadást ingyen élvezhették az nézők. Kockázatos, mivel nem az összkomfortos, technikailag jól felszerelt, fedett színházban történt, hanem Miskolc különböző, izgalmas szabadtéri helyszínein, ahol szinte semmi infrastruktúra nem adott egy operaelőadáshoz. Ha pedig Medárd bekeményít, a sok befektetett pénz és energia könnyen elfolyhat a csatornába! Itt kell megjegyeznem, hogy a Miskolci Nemzeti Színház társulata nélkül ez a fesztivál egyszerűen nem működött volna! És most nem csak a zenekari, énekkari és táncművészekre gondolok! A műszaki állomány emberfeletti munkát végzett mind a fő-, mind a kísérőrprogramok létrehozásában! Egyszerűen nem volt számukra lehetetlen.
– Mit gondol a fesztivál jövőjéről?
– Nincsenek megbízható információim a fesztivál jövőjéről. Csak reménykedni tudok, bár a jelenlegi körülmények sok optimizmusra nem adnak okot. Egy fesztivált legalább tíz-tizenkét hónappal korábban kell előkészíteni, így félek, ez a nyár is elmúlik opera nélkül. Hogy két év kihagyás után lehet-e folytatni, ott és úgy, mintha mi se történt volna… Nem tudom. Az biztos, hogy ráférne Miskolcra egy 21. századi Medici-család, aki a kultúrát (is) támogatná!
Szöveg, fotók és videó: Vona Ildikó/Operavilág
