Keresés
Close this search box.

Volkova: Égi gyerek dal- és klippremier

Volkova Krisztina
Volkova Krisztina a hazai folkerek körében aligha szorul bemutatásra: a Muzsik és Volkova, a Napfonat és a Folkfonics formációkkal már bőven bizonyított a szcénában. Az énekesnő most debütáló klipes dala viszont számukra is tartogathat némi meglepetést. De mitől olyan különleges az Égi gyermek?

Kicsekkolni a globális őrületből

Már 3 év eltelt azóta, hogy 2020 tavaszán egyik pillanatról a másikra felforgatta életünket a koronavírus. Az első hullám okozta lezárás érzelmileg iszonyatosan megterhelő volt. Mindeközben az elszigeteltség elképesztő dolgokat hozott ki azokból az emberekből, akik próbáltak valami értelmeset kezdeni a hirtelen jött, végtelen mennyiségű szabadidejükkel.

Alkotás=gyógyítás

Ugyanez a helyzet állt fent Volkova Krisztinánál, aki leginkább dalszerzéssel kötötte le magát. Saját szövegei érthető okokból annyira befordulóssá váltak, hogy az lassan az alkotás örömét is elvette. Valamelyik nap egy hirtelen ötlettől vezérelve lekapta a könyvespolcáról az első kiadványt, ami a kezébe került. A Weöres Sándor összes első kötete volt az, ő pedig azon kapta magát, hogy a költő verseivel játszik. Nem volt ismeretlen terep számára az önálló dalszerzés, azonban egy ponton mindig bevonta zenésztársait ebbe a folyamatba. Ott és akkor erre viszont nem volt meg a lehetősége…

A különböző hangszerek régóta inspirálják, így egy elég komoly gyűjtemény állt a rendelkezésére a kibontakozáshoz. Ütősökön (daruka, cajon, frame drum), zongorán, ukulelén és egy kicsit basszusgitáron is játszik, sőt a karantén alatt elkezdett gitározni is. A hangszerelés feladata egyszerre volt idegen és felszabadító… viszont a megoldását Volkova mindenképpen sikerként könyvelheti el.

„Van egy őrangyalunk, aki a legnehezebb pillanatokban is ott van mellettünk.”

A koncepció azóta egyre csak körvonalazódott Krisztinában, olyannyira, hogy Weöres Sándor-lemezének megvalósítása időközben el is kezdődött. Az Égi gyerek című szám ennek az anyagnak az előfutára. A hangszerelés érdekessége, hogy Takács Szabolcs basszusgitározása mellett az album producere és hangmérnöke, Lee Olivér gitárjátéka hallható, a felvételt Fenyvesi Márton masterelte. A dal a költő Medúza kötetében található Rongyszőnyeg ciklus 22. darabjából született éppen karácsony előtt. Az időzítést árnyalja, hogy az előadó számára a szöveg szakrális, úgy gondolja sok féle olvasata lehet.

A hozzá készült klip alappillére az egyszerűségre való törekvés volt: csak a művész és a dal egy üres térben. A megvalósításban egy jó barát, Lippai Balázs segédkezett, aki egyszerre látta el a rendezői, operatőri és vágói feladatokat.

Weöres, a kimeríthetetlen ihletforrás

Volkova Krisztina így foglalta össze a költőhöz fűződő viszonyát:

„Nagyon élvezem a verseinek megzenésítését, mert a szövegek már önmagukban is nagyon zeneiek, játékosak és sokszínűek. A gondolatok pedig egyetemes értékűek, melyekben a nyugati kultúra és kelet bölcsessége is jelen van, s ez utóbbi engem az elmúlt években különösen foglalkoztat, például a tao vagy a zen.”

Ezt mi sem támaszthatná alá jobban, mint a tény, hogy évekkel korábban már megjelent egy kooperációja. Bellboy-jal akkor a Fehér és fehér kezdetű verset dolgozták fel.

Saját szavak

Volkova a Weöres Projekt mellett is ontja magából a dalokat és a saját szövegeket. Aki szeretne élőben osztozni ezen a zenei élményen, annak egyértelműen ott a helye önálló fellépései valamelyikén. Az első bemutatkozó koncert a K11 Kulturális és Művészeti Központ ad otthont április 26-án, ahol vendégként Rendes Péter (Folkfonics) is színpadra lép.

Az énekesnő szólóprojektje a fővárosi esemény mellett több hazai fesztivál lineup-ját erősíti, játszik például a Művészetek Völgyében és a Happy Fisherman-en (mini Fishing on Orfű).

A klip itt megtalálható: youtube.com/@krisztinavolkova

(Fotók: Fejér János)

Oszd meg kérlek, ha tetszett!

Mindenünk a zene

Friss

Bérczesi Róbert és Müller Péter Sziámi

„Mint a kés a vajban” – megjelent a CSILLAGTÚRA

Március 21-én jelent meg Bérczesi Róbert és Müller Péter Sziámi közös projektjének legújabb gyümölcse, a CSILLAGTÚRA, amely nemcsak azért különleges, mert ezúttal Péter is énekel, hanem mert a HIPERKARMA zenekar játszotta fel a zenét.

A zenét kevesen merik hivatásuknak tekinteni

Friss mai állások a zene és koncertek világában

A könnyű- és komolyzenei szcéna hazánkban is komoly népszerűségnek örvend, még ha más-más rétegeknek is szól. Ebben pedig sok szakember és háttérmunkás komoly és elhivatott munkája is benne van, így tehát bátran mondhatjuk azt, hogy ez a terület ma is remek álláslehetőségeket kínál.