Keresés
Close this search box.
Délutánonként break-bemutatók és versenyek várják a látogatókat, de lesz óriásbáb-felvonulás is!

Idén is színvonalas produkciók lesznek a Szigeten: ez lesz a nemzetközi sátrak programja!

A hiphop és rap képviselői a dropYard, a világzene aktuális előadói a Global Village, a feltörekvő európai tehetségek az Európa Színpadon lépnek fel az idei Sziget fesztiválon augusztus 10-étől 15-éig.

A Sziget nem csak nagyszínpad; a kisebb helyszínek között is van nézni- és hallgatnivaló bőven. Az egyik ilyen, a dropYard színpad most először várja az érdeklődőket – közölték a szervezők csütörtökön a MTI-vel.

A dropYard koncepciója részben hasonlít az Európa Színpad programjához, hiszen a szervezők olyan hiphop-előadókat hívtak meg, akik hazájukban már jelentős sikereket értek el, nemzetközi viszonylatban viszont még kevéssé ismertek és valamennyien saját anyanyelvükön rappelnek.

A hiphop/rap előadók mellett éjszaka dj-szettek, délutánonként break-bemutatók és versenyek várják a látogatókat.

A fellépők között lesz az izraeli Echo, a finn Laineen Kasperi, az izlandi Úlfur Úlfur, a koreai YNC, a dél-afrikai Yugen Blakrok, az olasz Villabanks, a német Audio88 & Yassin, a spanyol Tribade, az ír Kneecap, a hazai színteret pedig a Slow Village, a Mulató Aztékok, Saiid, Beton.Hofi és Krúbi képviseli.

Az éjszakai dj-programban a holland Chamos trio mellett Mango, Cadik, Q-Cee, Yago és a Bashment Cave csapata pakolja a lemezeket. A szombati Sziget All Stars Exhibition Battle-nek francia, holland, cseh és mozambiki résztvevője is lesz.

A világzene aktuális trendjeiben kínál körtúrát a Global Village színpad, amelyen fellép az ukrán Luiku, az Amsterdam Klezmer Band, a lengyel Volosi, a görög Rodopi Ensemble.

De ott lesz az olasz LaLaLa Napoli, a francia Zar Electrik és Mehdi Nassouli, az észak-afrikai Bab l’Bluz és La Caravane Passe, a kolumbiai La Perla, a japán Minyo Crusaders, a nemzetközi Arat Kilo feat. Mamani KeIta & Mike Ladd, a nigériai Santrofi, az algériai Sofiane Saidi, a Réunion-szigetről érkező Maya Kamaty, a zöld-foki szigeteki Tabanka vagy a magyar színtérről például a Chalaban és a Los Orangutanes.

A Global Village koncertjei közötti időt a togói gólyalábas akrobaták, az Afuma tagjai, illetve a tradicionális afrikai óriásbáb-produkció, a francia Les Mamas társulat tölti ki, és a programot színesíti a Vietnami Nemzeti Vízibábszínház előadása is, amely minden délután látható.

Az ibis X All Európa Színpad jó ideje az a helyszín a Szigeten, ahol a látogatók felfedezhetik a hazájukban már valamennyire befutott, de nemzetközi szinten még kevésbé ismert, feltörekvő zenekarokat, akik néhány éven belül a fesztivál nagyobb színpadain térhetnek vissza.

Fellép a brit Nova Twins, a portugál Surma, a német Shelter Boy és a Pabst, a cseh Lenny, az egyaránt belga Yellowstraps és Stake, a francia Psychoctic Monks, a kontinensen kívüliek közül a kanadai Cleopatrick vagy az amerikai Syml.

Az Európa Színpad hazai előadói között lesz a Duckshell, az Anahit, a Platon Karataev, Saya Noé, a programot a Sziámi koncertje zárja.

Ahogy már megszoktuk, idén sem marad Sziámi-koncert nélkül a fesztivál!

Oszd meg kérlek, ha tetszett!

Mindenünk a zene

Friss

Amanna

Nemrég jelent meg Amanna Valamiér című dala

Amanna magyar énekesnő, dalszerző. Generációjának izgalmas új művésze, egyedi előadásmóddal, és zeneiséggel. Legutolsó megjelenése, melynek címe Valamiér’ egy párkapcsolat végének fájdalmas emlékeit dolgozza fel.

HOCUSPONY

Megjelent az Abrakadabra a Hocuspony -tól

A budapesti székhelyű HOCUSPONY nem hagyott sok időt a lacafacára, rögtön az első évükben megjárták szinte az összes nevesebb fővárosi klubot az A38-tól egészen az Akvárium Klub Nagyhalljáig.

Fonogram -Magyar Zenei Díj

Megvannak a 2024-es Fonogram-jelöltek!

2024. április 27-én, szombaton a Fonogram-nap keretében derül ki, kik nyerik idén a magyar zenei élet legrangosabb szakmai elismerését, a 18+1 kategóriában odaítéltFonogram -Magyar Zenei Díjat.

Bérczesi Róbert és Müller Péter Sziámi

„Mint a kés a vajban” – megjelent a CSILLAGTÚRA

Március 21-én jelent meg Bérczesi Róbert és Müller Péter Sziámi közös projektjének legújabb gyümölcse, a CSILLAGTÚRA, amely nemcsak azért különleges, mert ezúttal Péter is énekel, hanem mert a HIPERKARMA zenekar játszotta fel a zenét.