51 éves zenekar. Még leírni is sok. Az Omega együttesről valóban elmondható, hogy a Magyar Zene nemzetközivé válásához nagyban hozzájárult. Nevüket a világ minden táján ismerik, zenéjüket elismerik. Talán a Scorpions zenekar által is játszott Omega dalok bizonyítják ezt a legjobban. Csodálatra méltó, hogy a csapat mindig úgy tudott stílust váltani és új hangzást produkálni, hogy az valahogy mégis „Omegás” maradt. A „Ballada a fegyverkovács fiáról” ugyanaz az érzés mint a „Fekete pillangó”. Igaz – csak – 16 év a különbség köztük. A zenekar Magyarországon nagyon sok mindenben az elsőnek számít; csak egyet említenék: az Omega volt az első együttes, melyet a Magyar Állami Hangversenyzenekar kísért.   Ékes bizonyítéka ez annak, hogy a zenész stílustól függetlenül tiszteli a másik zenészt.

omega

Ingyen élőben hallhatjuk az Omegát június 15. -én Győrben a Városház téren a négy évszak fesztiválon.

Oszd meg kérlek, ha tetszett!

Mindenünk a zene

Friss

Palágyi Ildikó

Palágyi Ildikó: Körbeér

A kislemez Palágyi Ildikó – énekes-dalszerző – legszemélyesebb megéléseibe, történeteibe enged betekintést. Az album címadó dalához a saját teraszukon forgattak „home session” videót.

Napfonat

Őselemek a Napfonat tolmácsolásában

Második nagylemezével jelentkezik A Dal 2022-es döntőjébe is bejutó Napfonat. Az őselemek köré épülő album gondolata már önmagában izgalmas.

Vörös Renátó

Vörös Renátó – Nap

Remeteévek és Skócia meghódítását követően jelent meg Vörös Renátó második szóló nagylemeze: Nap címmel.