Z. László

Z. László

Kommunikátor, zenekritikus.
Tehetségmutató címmel új műsort indít a Budapest Európa Televízió.

Tehetségmutató - BPE TVTehetségmutató címmel új műsort indít a Budapest Európa Televízió.

A műsor célja, hogy megmutassa a rejtőzködő tehetségeket. Bárki szerepelhet (akár többször is), aki elég tehetséges zenében, táncban vagy éneklésben, műfaji megkötés nélkül. A hangsúly a tehetségen van: kizárólag kész és képernyőképes produkciókat várnak a szerkesztők. A műsor nem verseny, nem tehetségkutató, de segít azon amatőr zenészeknek, énekeseknek akik szakmailag elég felkészültek és kevés lehetőségük van a bemutatkozásra. A saját szerzeménnyel jelentkezők kiemelt figyelmet kapnak.

A jelentkezés feltételei:

  • Kész, jó minőségű felvétel elküldése.
  • A szerkesztők által pozitív megítélés.
  • Az adás előtt három-négy órával való megjelenés (próba, beállás, majd adás).

Zenekarok esetében érdemes tudni, hogy egy televíziós stúdióról van szó, így technikailag célszerűbb a playback előadás (azaz nem kell megijedni). Természetesen ének hangosítás (három mikrofonnal) biztosított, de a zenei anyagot előzetesen szükséges biztosítani.

Nos igen; Budapest TV. Lehet azt mondani, hogy nem tették elég magasra a mércét, melynek egy sajátos üzleti modell az oka (az fizetett, aki szerepelt). A „Tehetségmutató” azonban nem mulatós műsornak készül, és az hogy kinek hogyan ítélik meg produkcióját kizárólag rajta, azaz az előadón múlik. Én azért is merek mindenkit a szereplésre buzdítani, mert egy igényesebb megjelenéssel, hangzással és egy „más stílussal” valódi meglepetést lehet okozni ezen televízió képernyőjén. A műsorról készült felvételt később mindenki fel is használhatja.

Érdeklődés, jelentkezés:   tehetsegmutato.bptv@gmail.com


Azon zenekarok, énekesek se veszítsék kedvüket, akik nem rendelkeznek stúdió felvétellel. Számukra a magyarzene.eu kiadója a Fényközpont Alapítvány és partnerei több pályázatot is ki fognak írni, melynek részei lesznek:

– Egy zeneszám stúdióban való rögzítése.
– Rádiókban esetleg televíziókban való megjelenés.
– Weboldal elkészítése, kiegészítő grafikai elemekkel különböző közösségi portálokhoz.
– További támogatás a terjesztésben.

Oszd meg kérlek, ha tetszett!

Mindenünk a zene

Friss

Új zsinagóga Szeged

Zsidó kulturális fesztivált rendeznek Szegeden

Komoly- és könnyűzenei koncertek, könyvbemutatók és fotókiállítás várja június elejétől szeptember közepéig az érdeklődőket a Szegedi Zsidó Kulturális Fesztiválon – tájékoztatták a szervezők az MTI-t.

The Pontiac - Ablakomból

The Pontiac – Ablakomból

Hamarosan harmadik nagylemezével örvendezteti meg rajongóit a The Pontiac. Beharangozóként a zenekar újabb videóklippel készült, amit a korong egyik legmeghatározóbb, Ablakomból című dalához forgattak.

Palágyi Ildikó

Palágyi Ildikó: Körbeér

A kislemez Palágyi Ildikó – énekes-dalszerző – legszemélyesebb megéléseibe, történeteibe enged betekintést. Az album címadó dalához a saját teraszukon forgattak „home session” videót.

Vörös Renátó

Vörös Renátó – Nap

Remeteévek és Skócia meghódítását követően jelent meg Vörös Renátó második szóló nagylemeze: Nap címmel.