A Mahasz, mint a Fonogram-díj mögött álló szervezet, a járvány alatt sem feledkezik meg a közönségről.

Április 24-én jön a Fonogram-nap, a magyar zenei élet ünnepe.

ismeretes, a Magyar Hangfelvétel-kiadók Szövetsége (MAHASZ) közel három évtizede minden évben odaítéli a különböző zenei stílusok hazai és nemzetközi legjobbjainak az őket megillető szakmai elismeréseket. 2021 sem lehet kivétel, ráadásul Fonogram – Magyar Zenei Díj néven idén 18. alkalommal hirdetnek majd győzteseket.

Idén a pandémia miatt kicsit másképp: az interaktív műsorfolyamot április 24-én, szombaton egész nap követhetik az érdeklődők figyelemmel, amelynek során az egyes zenei kategóriák nyerteseire online videók formájában derül fény. És hogy hol: a www.fonogram.hu oldalon, de a Fonogram Facebook-, Instagram- és TikTok-profiljáról első kézből értesülhet mindenki.

A zenei szakemberekből, újságírókból és zenészekből álló, összesen 25 tagú szakmai zsűri az első körös szavazás során a beérkezett – rekord mennyiségű – 826 nevezés közül választotta ki 18 kategória 5-5 (holt verseny esetén 6) jelöltjét. Közülük kerülnek ki a második forduló voksainak összesítését követően a nyertesek.

18 különböző zenei mezőnyben alakult ki a jelöltek mezőnye a mainstream pop-rocktól az alternatív/indie-rock, hard rock/metal, rap/hip-hop műfajokon át egészen az olyan speciális kategóriákig, mint a gyerekzene, a nép- és világzene, a szórakoztató stílusok vagy épp a jazz. A teljes névsort itt lehet olvasni.

Rendezvény | Magyarzene.eu  

Oszd meg kérlek, ha tetszett!

Mindenünk a zene

Friss

Új zsinagóga Szeged

Zsidó kulturális fesztivált rendeznek Szegeden

Komoly- és könnyűzenei koncertek, könyvbemutatók és fotókiállítás várja június elejétől szeptember közepéig az érdeklődőket a Szegedi Zsidó Kulturális Fesztiválon – tájékoztatták a szervezők az MTI-t.

The Pontiac - Ablakomból

The Pontiac – Ablakomból

Hamarosan harmadik nagylemezével örvendezteti meg rajongóit a The Pontiac. Beharangozóként a zenekar újabb videóklippel készült, amit a korong egyik legmeghatározóbb, Ablakomból című dalához forgattak.

Palágyi Ildikó

Palágyi Ildikó: Körbeér

A kislemez Palágyi Ildikó – énekes-dalszerző – legszemélyesebb megéléseibe, történeteibe enged betekintést. Az album címadó dalához a saját teraszukon forgattak „home session” videót.

Vörös Renátó

Vörös Renátó – Nap

Remeteévek és Skócia meghódítását követően jelent meg Vörös Renátó második szóló nagylemeze: Nap címmel.