Keresés
Close this search box.

Hírek a Hallgass Hazait műsorból

Hallgass Hazait
A Brandon Zenekar, a We are rockstars csapata és a Prémvadászok zenekar újdonságairól szólt a Hallgass Hazait legutóbi adása.

We are rockstarsÚjdonságok a We are rockstars csapatától. 3 verzióban is elkészült és megjelent a Let Me Feel The Beat című dal, amivel a fiúk az elektronikus hangzás után kicsit visszakanyarodtak a hagyományosabb rock and roll életérzéshez. Jelenleg kevesebbet koncerteznek, viszont készülnek a további újdonságok, melyek őszre már várhatóak.

A Hallgass Hazait műsorában a We are rockstars két tagja is beszélt, többek között a rock and roll életvitelről, amit gyerekkoruk óta a mai napig művelnek. Szerintük ez leginkább egy lelki állapot.

https://www.facebook.com/wearerockstarsband


PrémvadászokA Prémvadászok Zenekar Zsír című albuma mutatkozott be a Hallgass Hazait műsorában. A kiadványon szerepelő Dal a Gyűlöletbeszéd Ellen című szám magyarul is, és angolul is megjelent, amely később a No Hate Speech Mozgalom kampány dala lett.

A zenekar alapvető koncepciója, hogy jókedvre hangolja közönségét, amit vidám hangulatú dalaikkal rendszeresen meg is tesznek. Nem kell nagy dolog egy jó dal megszületéséhez, az egyik közönség kedvenc nótát is a kényszer és az éhség szülte, ez a Zsíros kenyér című szám.

https://www.facebook.com/Premvadaszok


Brandon ZenekarA Brandon Zenekar Brády Márton és Lang András közös zenei projektje, amelyben szabadon valósulnak meg zenei elképzeléseik. A Tárd ki a szárnyaid című nagylemez után, megjelent a Bárzongorista dala című 2 dalos kiadvány.

A zenésztársak maguk is nagyra értékelik azt az élethelyzetet, ami jelenleg is lehetővé teszi számukra, hogy akár 1-2 évet is tudjanak nyugodtan gondolkozni, hátra dőlni úgy, hogy közben az anyagi világ, vagy a megélhetés nehézségei nem szorongatóak.

Azt mondják nincs bennük görcs, nem sietnek, nem akarnak divatosak lenni, csak a közönségüknek, és magunknak akarunk megfelelni. Terveik között szerepel az is, hogy  a közeljövőben létre hoznak egy klubot, ahol havonta összejöhetnek.

https://www.facebook.com/brandonmusicband

Oszd meg kérlek, ha tetszett!

Mindenünk a zene

Friss

Amanna

Nemrég jelent meg Amanna Valamiér című dala

Amanna magyar énekesnő, dalszerző. Generációjának izgalmas új művésze, egyedi előadásmóddal, és zeneiséggel. Legutolsó megjelenése, melynek címe Valamiér’ egy párkapcsolat végének fájdalmas emlékeit dolgozza fel.

HOCUSPONY

Megjelent az Abrakadabra a Hocuspony -tól

A budapesti székhelyű HOCUSPONY nem hagyott sok időt a lacafacára, rögtön az első évükben megjárták szinte az összes nevesebb fővárosi klubot az A38-tól egészen az Akvárium Klub Nagyhalljáig.

Fonogram -Magyar Zenei Díj

Megvannak a 2024-es Fonogram-jelöltek!

2024. április 27-én, szombaton a Fonogram-nap keretében derül ki, kik nyerik idén a magyar zenei élet legrangosabb szakmai elismerését, a 18+1 kategóriában odaítéltFonogram -Magyar Zenei Díjat.

Bérczesi Róbert és Müller Péter Sziámi

„Mint a kés a vajban” – megjelent a CSILLAGTÚRA

Március 21-én jelent meg Bérczesi Róbert és Müller Péter Sziámi közös projektjének legújabb gyümölcse, a CSILLAGTÚRA, amely nemcsak azért különleges, mert ezúttal Péter is énekel, hanem mert a HIPERKARMA zenekar játszotta fel a zenét.

Mit hoz a véletlen

Neked sorsolt