
A Meszecsinka 2018-ban az Álmomban ébren albumával megnyerte a Fonogram-díjat a világzenei kategóriában. A zenekar fellépett komoly fesztiválokon Portugáliában, Németországban és Oroszországban, Magyarországon a Sziget Világzenei Színpada és a MÜPA jelenti az év koncertes csúcspontjai. Az együttes mára az egyik legfontosabb magyar zenei exportcikké vált.
Az Állj bele a mélybe című új lemez – amely itthon a Narrator Records, külföldön pedig a német Nordic Notes kiadó gondozásában jelent meg – folytatja a zenekartól megszokott eklektikus, ugyanakkor egységes hangképet. Hallhatunk rajta inuit torok éneket, altatót, szibériai népekre jellemző hangképzést, szerelmes dalt, telefonos próbafelvételt és az ősi rítusokra emlékeztető trance hangulatokat. Az elmúlt pár hónapban a zenekar bemutatta élőben az új albumát Portugáliában, Oroszországban, Bulgáriában, Romániában, Szerbiában és több itthoni fesztiválon. Dalaikat szerte a világban játsszák a rádiók, többek közt az ausztrál Global Village FM, a görög Planet Radio 90.6, az olasz Radio Città Bollate, a luxemburgi Radio ARA, a német Radio Dreyckland és a szintén német, napi 800 ezres hallgatottságú Bayern 2.
A lemez csak pár hete jelent meg Németországban, de már olvashatunk róla számtalan kritikát. Az egyik legfontosabb német zenei magazin, az Orkus! ezt írja: „A magyar együttes alternatív világzenéje ismét lenyűgöz, és tíz egyedi számmal lélegzetelállító világokba viszi Önt.”
Az egyik új dalhoz nemrég videót forgatott az együttes.

Szintén friss hír, hogy a World Music Charts Europe hetedik helyén nyitott az új nagylemez, ami az ősz folyamán megjelenik Európában és Japánban vinylen is a Budapest Vinyl jóvoltából. Szeptemberben két alkalommal meglátogatja a zenekar Bulgáriát, ahol workshopot is tart, majd Franciaországban és a Benelux államokban koncerteznek. Az elkövetkezendő hónapokban egyetlen fellépésük lesz Budapesten: október 10-én a Dürer Kertben adják elő az Állj bele a mélybe dalait, és itt lesz először kapható a bakelit is.
Meszecsinka – Nem hagyom klip:
youtube.com/watch?v=PzGQUVwVi1A&feature=youtu.be
Budapesti koncert eseménye:




