Keresés
Close this search box.

Ünnepi hangverseny a 125 éves tárogató jubileuma alkalmából

Ars Sacra Fesztivál
A hungarikumként számon tartott tárogató megreformálásának 125-ik évfordulója alkalmából ingyenes hangversenyt rendeznek szeptember 19-én a Szent István-bazilikában.

A tájékoztatás szerint 19 órakor kezdődő hangversenyen az Ars Sacra Fesztivál keretein belül fognak megszólalni a kuruc romantika már-már elfeledett gyöngyszemei tárogató, cimbalom és egy tizenhat tagú vonós kamarazenekar, az Anima Musicae Kamarazenekar előadásában. A koncerten Lisztes Jenő cimbalomművész működik közre. Mint írták, a megreformált Rákóczi-tárogató a kuruc kor legendás hangszerének újkori változata. A tárogatót az egész világon magyar hangszerként ismerik, ennek kapcsán indított hangversenysorozatot és fiataloknak szóló interaktív hangszerbemutatókat Erdő Zoltán, Erdélyi Magyar Örökség díjjal kitüntetett tárogatóművész.
A Rákócziak nyomában című programsorozat húsz olyan település iskolásai előtt mutatta be a kuruc kori tárogatót és annak megreformált változatát, mely települések egykor a Rákócziak birtokainak részét képezték vagy fontos szerepet töltöttek be a bő háromszáz évvel ezelőtti szabadságharcban. A programsorozaton csaknem ötezren ismerhették meg a jubileumát ünneplő hangszer történelmét és dallamvilágát – olvasható a közleményben.
Erdő Zoltán nagyapjától örökölte a százhúsz éves tárogatóját, ami még a Magyar Királyság idejében, az első magyar hangszergyárban készült – idézik fel.

(MTI)

Oszd meg kérlek, ha tetszett!

Mindenünk a zene

Friss

A zenét kevesen merik hivatásuknak tekinteni

Friss mai állások a zene és koncertek világában

A könnyű- és komolyzenei szcéna hazánkban is komoly népszerűségnek örvend, még ha más-más rétegeknek is szól. Ebben pedig sok szakember és háttérmunkás komoly és elhivatott munkája is benne van, így tehát bátran mondhatjuk azt, hogy ez a terület ma is remek álláslehetőségeket kínál.