Keresés
Close this search box.
Elkészült a 16. Dupla KáVé lemez, a megjelenés 2016 elején várható. Az Anyám könnyei című dal már nyilvános.

Dupla Kávé a MAgyar Zene oldalainElkészült a 16. Dupla KáVé lemez, a megjelenés 2016 elején várható. Az Anyám könnyei című dal már nyilvános, ebben már hallhatjuk azt az új hangzást, amely az eredeti Dupla KáVé sound-ra emlékeztet.

Köteles István a Hallgass Hazait műsorában elmondta: “Picit változtattunk a hangzáson, de maradt is… A közönség azt szereti, amit megszeretett, megszokott, és annak a reprodukcióját elvárja. Ez olyan mint az élet, hogy egyensúlyozni kell: Egyszer önző az ember és kísérletezik, egyszer pedig elfogadja, hogy vissza kell térni a gyökerekhez – de akkor is bele kell rakni valami olyasmit, amitől ez egy 2016-os dal lesz.”

facebook.com/DuplaKaVe

Oszd meg kérlek, ha tetszett!

Mindenünk a zene

Friss

Bérczesi Róbert és Müller Péter Sziámi

„Mint a kés a vajban” – megjelent a CSILLAGTÚRA

Március 21-én jelent meg Bérczesi Róbert és Müller Péter Sziámi közös projektjének legújabb gyümölcse, a CSILLAGTÚRA, amely nemcsak azért különleges, mert ezúttal Péter is énekel, hanem mert a HIPERKARMA zenekar játszotta fel a zenét.

A zenét kevesen merik hivatásuknak tekinteni

Friss mai állások a zene és koncertek világában

A könnyű- és komolyzenei szcéna hazánkban is komoly népszerűségnek örvend, még ha más-más rétegeknek is szól. Ebben pedig sok szakember és háttérmunkás komoly és elhivatott munkája is benne van, így tehát bátran mondhatjuk azt, hogy ez a terület ma is remek álláslehetőségeket kínál.

Mit hoz a véletlen

Neked sorsolt