Keresés
Close this search box.

Új dallal és klippel jelentkezik a Fatal Error zenekar

Fatal Error zenekar
A Fatal Error zenekar 2017. október 21-én mutatja be második nagylemezét, melynek címe Kisszobából Nagyvilág. Erről a korongról lát most nagyvilágot a Maradhatnak című szerzemény.

A Fatal Error 2017. október 21-én mutatja be második nagylemezét, melynek címe Kisszobából Nagyvilág. Erről a korongról lát most nagyvilágot a Maradhatnak című szerzemény, melyet a csapat videoklippel együtt jelentet meg.

Fatal Error - Kisszobából NagyvilágA Fatal Error zenekarnak 2015-ben jelent meg bemutatkozó anyaga, a Bérlet az életre, melyet tavalyi Szó nélkül című kislemezük követett a sorban.  Mindkét megjelenés elnyerte a közönség tetszését, koncertjeiken egyre többen hallgatják meg élőben is a dalokat. Legutóbb idén januárban a zenekar lágyabb oldalát is bemutató Hülye élet, bolond ember c. dalukhoz készítettek vizuális anyagot.

Egészen mostanáig! Ugyanis a 2017. október 21-én megjelenő és még aznap bemutatásra is kerülő Kisszobából nagyvilág lemez Maradhatnak c. dalához is klipet forgattak a srácok.

A zenekar frontembere, Rimóczi Zsolt így nyilatkozott a klipes dalról:

„Az utóbbi hónapokban a srácokkal nem nagyon csináltunk mást, mint a stúdiót bújtuk, hogy létrejöhessen a Kisszobából Nagyvilág. Az ezen szereplő  Maradhatnak leginkább arról szól, hogy az emberek sokszor hogyan lépnek át egymáson, és hogy ennek aztán milyen nyomai maradnak az emberben. Részben saját tapasztalatok alapján, részben a körülöttem lévő embereket elnézve született a dal. A videón igazából nem agyaltunk sokat, kigondoltunk pár jelenetet, ami kapcsolódik a témához, és megpróbáltuk ezeket fílingesen összerakni.”

A Fatal Error lemezbemutatója is 2017. október 21-én lesz a Dürer Kertben, melyre a zenekar alkalomhoz illő különleges show-val készül.

Esemény: https://goo.gl/vYoYL3

Jegyvásárlás: https://goo.gl/XQJiUV

(OnePress)

Oszd meg kérlek, ha tetszett!

Mindenünk a zene

Friss

Amanna

Nemrég jelent meg Amanna Valamiér című dala

Amanna magyar énekesnő, dalszerző. Generációjának izgalmas új művésze, egyedi előadásmóddal, és zeneiséggel. Legutolsó megjelenése, melynek címe Valamiér’ egy párkapcsolat végének fájdalmas emlékeit dolgozza fel.

HOCUSPONY

Megjelent az Abrakadabra a Hocuspony -tól

A budapesti székhelyű HOCUSPONY nem hagyott sok időt a lacafacára, rögtön az első évükben megjárták szinte az összes nevesebb fővárosi klubot az A38-tól egészen az Akvárium Klub Nagyhalljáig.

Fonogram -Magyar Zenei Díj

Megvannak a 2024-es Fonogram-jelöltek!

2024. április 27-én, szombaton a Fonogram-nap keretében derül ki, kik nyerik idén a magyar zenei élet legrangosabb szakmai elismerését, a 18+1 kategóriában odaítéltFonogram -Magyar Zenei Díjat.

Bérczesi Róbert és Müller Péter Sziámi

„Mint a kés a vajban” – megjelent a CSILLAGTÚRA

Március 21-én jelent meg Bérczesi Róbert és Müller Péter Sziámi közös projektjének legújabb gyümölcse, a CSILLAGTÚRA, amely nemcsak azért különleges, mert ezúttal Péter is énekel, hanem mert a HIPERKARMA zenekar játszotta fel a zenét.

Mit hoz a véletlen

Neked sorsolt