Keresés
Close this search box.
Z. László

Z. László

Kommunikátor - Onmediaweb
Újszerű, a magyar zenei életben szokatlan kezdeményezéssel állt elő az Underdog Zenekar.

Underdog koncertÚjszerű, a magyar zenei életben szokatlan kezdeményezéssel állt elő az Underdog Zenekar: hamarosan a Nyugati téri aluljáróban láthatjuk az együttest, ahol bemutatkoznak azok az utcazenészek is, akik egy szociális és zenei program részeként csatlakoztak a kezdeményezéshez.

Kocsis Mihály az alapítvány vezetője és a zenekar menedzsere elmondta, hogy a koncertsorozattal azt a társadalmi szerepvállalást kívánják folytatni, amely korábban az Underdog Zenekar megalakulásával elkezdődött, és hajléktalan zenészek integrációjával sikeres szociális és zenei programmá tudott válni. Az Underdog mára már profi zenészekkel a zenei élet egyik színfoltjává vált (láthattuk őket többek között a Volt Fesztiválon, vagy a SZIN Nagyszínpadán), és egy mostani, az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Nemzeti Együttműködési Alap által támogatott projekt keretében nyílik lehetőség arra, hogy íly módon segítsenek hátrányos helyzetű zenészeknek, akik a zenekarral együtt megmutathatják magukat Budapest egyik közkedvelt aluljárójában.

A rövidesen induló programról a későbbiekben is beszámolunk, annyi már most biztos, hogy a zenekart és utcazenészeit csütörtök délutánonként láthatjuk majd az aluljáróban, ahol terveik szerint egy-egy alkalommal fontos társadalmi célokat megvalósító szervezetek is bemutatkozhatnak, valamint neves előadók és együttesek segítenek népszerűsíteni a zenekart és a programot.

Oszd meg kérlek, ha tetszett!

Mindenünk a zene

Friss

HOCUSPONY

Megjelent az Abrakadabra a Hocuspony -tól

A budapesti székhelyű HOCUSPONY nem hagyott sok időt a lacafacára, rögtön az első évükben megjárták szinte az összes nevesebb fővárosi klubot az A38-tól egészen az Akvárium Klub Nagyhalljáig.

Fonogram -Magyar Zenei Díj

Megvannak a 2024-es Fonogram-jelöltek!

2024. április 27-én, szombaton a Fonogram-nap keretében derül ki, kik nyerik idén a magyar zenei élet legrangosabb szakmai elismerését, a 18+1 kategóriában odaítéltFonogram -Magyar Zenei Díjat.

Bérczesi Róbert és Müller Péter Sziámi

„Mint a kés a vajban” – megjelent a CSILLAGTÚRA

Március 21-én jelent meg Bérczesi Róbert és Müller Péter Sziámi közös projektjének legújabb gyümölcse, a CSILLAGTÚRA, amely nemcsak azért különleges, mert ezúttal Péter is énekel, hanem mert a HIPERKARMA zenekar játszotta fel a zenét.

Mit hoz a véletlen

Neked sorsolt