Keresés
Close this search box.

Alternatív folkfesztivállal ízzít Martonvásár a Fülesbagolyra

Trilla Martonvásár

Egy héttel az óriási buli előtt egy kisebb is lesz a Fejér megyei településen!

Népzenei koncertek, gyerekprogramok és kézműves termékek is várják a látogatókat szeptember 3. és 5. között a Trilla Fesztiválon, a népdal alternatív ünnepén Martonvásáron.

A fesztivál koncertjei két színpadon zajlanak Martonvásár főterén és a Brunszvik-kastély előtt elterülő zöld ligetben – tájékoztatták a szervezők az MTI-t. Mint írják, a vásárterületen kézműves standok, vendéglátósok és kreatív gyerekprogramok is várják a látogatókat.

A szabadtéri fesztivál kínálata az autentikus népzenétől az etnojazzen át a magyar alternatív zenéig terjed. Fellép a Borbély-Dresch Quartet, a Bazseva, az Erdőfű és a Magos együttes, valamint az Anima Sound System.

Zenél a Szomjas György és Ferenczi György által közösen megálmodott Betyárjáték, de Balogh Kálmán és Lukács Miklós cimbalomduó is koncertezik. A fellépők között van egyebek mellett Dalinda énekegyüttes és az Ötödik Évszak zenekar is, amely a népdalokat párizsi sanzonokkal keveri.

Lesz Néptáncgála is, amelyen a Százszorszép Táncegyüttes, a Szeprence, a Régi Szépek és a Martonvásári Művészeti Iskola növendékei lépnek fel. A gyerekek a mesekoncertek között és után hagyományőrző foglalkozásokon és számos más workshopon vehetnek részt.

Fülesbagoly Fesztivál néven kétnapos rendezvénynek ad otthont Martonvásáron a Brunszvik-Beethoven Kulturális Központ és szabadtere szeptember 10-én és 11-én.

Az idén 5 éves Fülesbagoly Tehetségkutató számos programmal, koncerttel egészül ki. A második napon Horváth Charlie koncertezik a kültéri színpadon. A fesztivál minden programja ingyenesen látogatható.

A Fülesbagoly Tehetségkutató 5 évvel ezelőtt indult Martonvásárról, és a legnépszerűbb könnyűzenei versenynek Budapest és Debrecen mellett idén is helyet ad a Fejér megyei kisváros.

Mi több, ezúttal két napos fesztivállá bővül az esemény. Szeptember 10-én a tehetségkutató korábbi nyertes illetve dobogós zenekaraiból négy koncertezik, sorrendben a Kölyök, a Kontraszt, a The Pontiac és az Antares.

Szeptember 11-én 12 órától zajlik a Fülesbagoly Tehetségkutató, melyre augusztus 30-ig nevezhetnek könnyűzenében alkotó együttesek. A verseny díjkiosztóját követően Horváth Charlie ad nagykoncertet, majd DJ Ozsi szolgáltatja a zenét.

Etnozenén át az alterrockig bezárólag sok műfaj képviselteti magát.

Oszd meg kérlek, ha tetszett!

Mindenünk a zene

Friss

Amanna

Nemrég jelent meg Amanna Valamiér című dala

Amanna magyar énekesnő, dalszerző. Generációjának izgalmas új művésze, egyedi előadásmóddal, és zeneiséggel. Legutolsó megjelenése, melynek címe Valamiér’ egy párkapcsolat végének fájdalmas emlékeit dolgozza fel.

HOCUSPONY

Megjelent az Abrakadabra a Hocuspony -tól

A budapesti székhelyű HOCUSPONY nem hagyott sok időt a lacafacára, rögtön az első évükben megjárták szinte az összes nevesebb fővárosi klubot az A38-tól egészen az Akvárium Klub Nagyhalljáig.

Fonogram -Magyar Zenei Díj

Megvannak a 2024-es Fonogram-jelöltek!

2024. április 27-én, szombaton a Fonogram-nap keretében derül ki, kik nyerik idén a magyar zenei élet legrangosabb szakmai elismerését, a 18+1 kategóriában odaítéltFonogram -Magyar Zenei Díjat.

Bérczesi Róbert és Müller Péter Sziámi

„Mint a kés a vajban” – megjelent a CSILLAGTÚRA

Március 21-én jelent meg Bérczesi Róbert és Müller Péter Sziámi közös projektjének legújabb gyümölcse, a CSILLAGTÚRA, amely nemcsak azért különleges, mert ezúttal Péter is énekel, hanem mert a HIPERKARMA zenekar játszotta fel a zenét.