Keresés
Close this search box.
A Magyar Zene területén nemcsak hanghordozók, hanem könyvek megjelenéséről is beszámolhatunk.

Koncerten mutatták be a szerzők, vagyis a közreműködő zenészek és költők a Rájátszás című kötetet a budapesti Könyvfesztiválon. A CD-melléklettel megjelent könyv a pop és a versek párosításával szól a közönséghez.

Az egy hónappal a teltházas lemezbemutató koncert után kiadott Rájátszás egy fotókkal gazdagon illusztrált interjú- és dalszövegkötet, amelyet a különleges produkció hanganyaga egészít ki – közölték a szervezők az MTI-vel.

A Bookline által gondozott kötetet vasárnap 15 órakor a XX. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon, a Millenáris park szabadtéri színpadán ingyenes koncerten mutatja be a költők képviseletében Erdős Virág, Grecsó Krisztián, Háy János és Szálinger Balázs, a popzene oldaláról pedig Beck Zoltán (30Y), Kollár-Klemencz László (Kistehén) és Szűcs Krisztián (Heaven Street Seven).
A Rájátszás 2011-ben mutatkozott be a közönség előtt. A produkcióban a magyar pop-rock színtér ismert és népszerű alakjai, valamint kortárs költők írják újra és játsszák el egymás műveit. Az alkotói folyamatban a költők új szövegeket írnak a zenészek ismert dalaihoz, a zenészek pedig megzenésítik a poéták egy-egy versét. A most megjelent kiadvány egyrészt átöleli a Rájátszás eddigi fennállásának szinte teljes versanyagát, másrészt betekintést enged a közreműködő művészek intimebb szférájába.

“A popkultúra és az úgynevezett klasszikus kultúra Magyarországon még mindig két hajóban evez, ami nevetséges. Felül kellene végre írni a kettő között húzott határt, és megszüntetni az arisztokratikus elzárkózást a popkultúra értékeitől. A koncertre járóknak nem kell megijedni a kortárs költőktől, a verseket olvasóknak pedig a popzenészektől” – mondta Háy János költő korábban az MTI-nek.

Forrás: MTI

Oszd meg kérlek, ha tetszett!

Mindenünk a zene

Friss

Amanna

Nemrég jelent meg Amanna Valamiér című dala

Amanna magyar énekesnő, dalszerző. Generációjának izgalmas új művésze, egyedi előadásmóddal, és zeneiséggel. Legutolsó megjelenése, melynek címe Valamiér’ egy párkapcsolat végének fájdalmas emlékeit dolgozza fel.

HOCUSPONY

Megjelent az Abrakadabra a Hocuspony -tól

A budapesti székhelyű HOCUSPONY nem hagyott sok időt a lacafacára, rögtön az első évükben megjárták szinte az összes nevesebb fővárosi klubot az A38-tól egészen az Akvárium Klub Nagyhalljáig.

Fonogram -Magyar Zenei Díj

Megvannak a 2024-es Fonogram-jelöltek!

2024. április 27-én, szombaton a Fonogram-nap keretében derül ki, kik nyerik idén a magyar zenei élet legrangosabb szakmai elismerését, a 18+1 kategóriában odaítéltFonogram -Magyar Zenei Díjat.

Bérczesi Róbert és Müller Péter Sziámi

„Mint a kés a vajban” – megjelent a CSILLAGTÚRA

Március 21-én jelent meg Bérczesi Róbert és Müller Péter Sziámi közös projektjének legújabb gyümölcse, a CSILLAGTÚRA, amely nemcsak azért különleges, mert ezúttal Péter is énekel, hanem mert a HIPERKARMA zenekar játszotta fel a zenét.

Mit hoz a véletlen

Neked sorsolt