Keresés
Close this search box.

Hajdu Klára és Linczényi Márk

Hajdú Klára
A Hallgass Hazait rádiós műsor vendégei voltak Hajdu Klára és Linczényi Márk.Hajdu Klára gyermekkorában a hétköznapokat is betöltötte a zene. Szülei sokféle hangszeren játszottak, sokféle zenét hallgattak.

A Hallgass Hazait rádiós műsor vendégei voltak Hajdu Klára és Linczényi Márk.

Hajdú KláraHajdu Klára gyermekkorában a hétköznapokat is betöltötte a zene. Szülei sokféle hangszeren játszottak, sokféle zenét hallgattak. Édesapja autójában rendszeresen szólt jazz és blues, ami később szívének kedves lett.
Sorra vett részt különböző versenyeken, nyert szólóban első díjat is, de ez mégsem hozta meg számára a zajos sikert.

Három évig tanult Székesfehérváron jazz konzervatóriumban, 2003-ban jelentkezett az akkor induló Megasztár nevű tehetségkutatóba, ahol több ezer jelentkező közül került a legjobb 15-be. Itt figyelt fel rá Balázs Elemér, akivel közel egy évtizedig dolgoztak együtt. Kiadtak négy lemezt, egy dvd-t, alapvetően jazz stílusban.

Együttműködött rengeteg zenésszel, előadóval, ezeket a közös munkafolyamatokat az élet nagy pillanatainak éli meg. 2009-től tanít több budapesti zeneiskolában, valamint az Ének iskolája televíziós produkcióban is közreműködött, Király Viktor mellett. Saját zenekarával a Hajdú Klára Quartett-el rendszeresen koncertezik, amire nagyon büszke, hiszen egy közös vállalkozásnak tekinti a zenekart, ahová mindenki hozza a saját múltját, a saját zenei ízlését, és így alakul kerek egésszé a produkció.

Linczényi MárkA The Kolin zenekar 2008-ban alakult, és hamar egy jól működő zenekarrá küzdötte fel magát. Nyertek két nemzetközi MTV díjat, jelölve voltak a legjobb Európai előadó posztjára 2010-ben és 2011-ben is. Legutolsó klipjük, ami Magyarország első 3D-s klipje a Mountain King, az összes Nintendo 3DS eszközön fel van telepítve a világon.

A zenekar rendkívül termékeny, csináltak egy négy számos EP-t, forgattak egy 15 perces mozifilmet a zenekarról, elkészült egy új videoklip, ezenkívül két szám készül frissen. Nagyon jó hangulatú és kreatív a zenekar, jelenleg több kiadóval is kapcsolatban állnak, közöttük van egy dán kiadó, akivel komoly együttműködésnek néznek elébe.

/Fekete Tímea/

Oszd meg kérlek, ha tetszett!

Mindenünk a zene

Friss

HOCUSPONY

Megjelent az Abrakadabra a Hocuspony -tól

A budapesti székhelyű HOCUSPONY nem hagyott sok időt a lacafacára, rögtön az első évükben megjárták szinte az összes nevesebb fővárosi klubot az A38-tól egészen az Akvárium Klub Nagyhalljáig.

Fonogram -Magyar Zenei Díj

Megvannak a 2024-es Fonogram-jelöltek!

2024. április 27-én, szombaton a Fonogram-nap keretében derül ki, kik nyerik idén a magyar zenei élet legrangosabb szakmai elismerését, a 18+1 kategóriában odaítéltFonogram -Magyar Zenei Díjat.

Bérczesi Róbert és Müller Péter Sziámi

„Mint a kés a vajban” – megjelent a CSILLAGTÚRA

Március 21-én jelent meg Bérczesi Róbert és Müller Péter Sziámi közös projektjének legújabb gyümölcse, a CSILLAGTÚRA, amely nemcsak azért különleges, mert ezúttal Péter is énekel, hanem mert a HIPERKARMA zenekar játszotta fel a zenét.