Home » Előadók » Akarsz-e játszani

Akarsz-e játszani

Égi kávéházÉgi Kávéház

2006-ban fogalmazódott meg Árva Gáborban és Mester Balázsban a gondolat: egy Pilinszky-kötet nem csak arra jó, hogy magukat értelmiséginek álcázva a mögül nézzék a csajokat, hanem konkrétan el is lehet olvasni. Ha pedig el lehet olvasni, akkor meg is lehet zenésíteni. A magyar szépirodalom nagyjai így váltak “szövegírókká”, a fiatalemberek pedig két és fél év alatt, autodidakta módon tanulva meg a zeneszerzés, hangszerelés csínját-bínját, elkészítették első lemezüket. Az Égi Kávéház sikerei után újabb tíz dalt rögzítettek, 2011-ben pedig elkészült az azonos címet viselő zenés darab. 2014-ben jelent meg a második, Akarsz-e játszani címet viselő lemez, amelyet különböző zenemegosztó oldalakról is le lehet tölteni, több dal pedig a youtube-ra is felkerült. A fiatalokhoz időközben csatlakozott Szűcs József, így együtt dolgoznak tovább a verseken, dalokon.

2015 tavaszától egy kibővített, 1,5-2 órás zenei produkcióval szeretnék minél több helyen bemutatni az Égi kávéházat, és bebizonyítani, hogy az irodalmi ikonokat nem kell és nem is lehet a könyvtár csendjébe zárni.

Akarsz-e játszaniMester Balázsnak az Égi Kávéház igazi misszió.

– Meggyőződésem, hogy ezek a zenék segítenek a versek felé fordulni mindenkinek, utat találnak oda is, ahova egyébként nem jutnának el. Hála az Istennek, hogy most ezt koncertek formájában minél több helyre el fogjuk juttatni. 2007-ben kezdtük el Gabóval a felvételeket és az alapoktól kellett megtanulni mindent a felvételek készítéséről és ezt a tanulást folytatjuk a mai napig. Tavalyelőtt csatlakozott hozzánk Szűcs Józsi, akinek a hangja végre kiemelte a demo státuszból a dalokat – vallja a 32 éves zenész, akinek kedvenc verse Ady Endre Imádság háború után című költeménye. Mint mondja, nagyon erős képek vannak benne, amelyek mögé ő dübörgő, apokaliptikus dolgot képzel el.

Árva Gábornak nem “ismeretlen” a megzenésített versek világa.

– 2006-ban egy rock-oratórium zenéjét “követtem el”, Kései sirató címmel. Ebből a darabból néhány dal újragondolva az Égi Kávéházban is helyet kapott. A zenei stílusunk alapvetően a rock felé hajlik, de sok-sok elemet beépítettünk, elektronikus illetve klasszikus zenei elemeket egyaránt. Természetesen a mai kor követelményeinek is megpróbálunk megfelelni, azonban nem feledkezünk meg a régebbi stílusirányzatokról sem, körül-belül így áll össze nagy vonalakban az Égi Kávéház stílusa – részletezte Gábor, aki szerint a Prológus egy cirkusz-filmhez Karinthy Frigyestől maga a tökéletesség.

Szűcs Józsefnek az Égi Kávéház pillanatok alatt élete része lett.

– Ez pecsét lett sorsomon. Múlhatatlan, életre szóló szerelem. Jelenleg két társulattal dolgozom együtt, a komáromi Magyarock Dalszínházzal, illetve az almásfüzitői székhelyű Talpalatnyi Színházzal, melynek vezetője is vagyok. Egyébként, és semmiképp sem mellékesen, pedagógus végzettséggel bírok – részletezte József, aki Radnóti Tört elégiáját emelte ki kedvenc versként.

További információk:

facebook.com/Egikavehaz

soundcloud.com/egikavehaz/sets/gi-k-v-h-z-akarsz-e-j-tszani

Kapcsolat:

Szűr Annamária: +3630/6989510
szur.annamaria@gmail.com

Mester Balázs: +36304575944

Hozzászólás

Weboldal weboldal készítés készítés